Milyen ülést válasszunk a bébihordozó után?

2013 július 31. | Szerző:

bigstock_Young_travell_6183557Ha már eldőlt, hogy a hordozót 9-18 kg-os kategóriájú ülés fogja váltani, még mindig van néhány olyan kérdés, amit el kell dönteni a vásárlás előtt. Ha az autóban van ISOfix rögzítési lehetőség, érdemes ISOfix rendszerű ülést választani. Ezeket általában az autó biztonsági övével is be lehet kötni, így nem gond, ha a másik, ISOfix csatlakozás nélküli autóba kell áttenni.

Merre nézzen az ülés? Lehetőleg menetiránynak háttal. Ez a legbiztonságosabb módja a gyermekek utaztatásának. Van már lehetőség arra, hogy olyan ülést válasszunk, amit mindkét irányba be lehet kötni, így ha a gyermeknek érdekesebb a világ előre nézve, meg lehet fordítani az ülést.

Nézzük meg, hogyan kell bekötni az ülést. Legyen érthető, egyszerű, és mindenekelőtt biztonságos. A legjobb, ha nem csak az ülést hátsó részén, hanem az ülés előtt halad ez a biztonsági öv, így az egész vázat biztosan tartja.

Legyen egyszerűen kezelhető, könnyen dönthető, ne kelljen hatalmas erőt kifejteni, vagy úgy kitalálni egy-egy egyszerű funkció működését, mintha ördöglakat lenne. Figyeljünk az apró extrákra, mint például a mágneses övrögzítő, hogy a gyerkőc könnyen tudjon beszállni, vagy az emelhető fejvédőre, ami hosszabb ideig tartó használatot tesz lehetővé.

Utolsónak említjük, de természetesen első és legfontosabb a biztonság. Nézzük meg a teszteket, ellenőrizzük az oldalvédelmet, a fejvédőt, az öveket, az anyagok minőségét, az övcsatokat. Kérjük a szaküzletben az eladó segítségét, tanuljuk meg helyesen bekötni az ülést, és kérjünk segítséget akkor is, ha később merülnek fel újabb kérdések. Mert a gyermekünk biztonsága az első.

Babavárás lélekben

2013 július 25. | Szerző:

babavaras_lelekben_3Egy nő már azelőtt anya lesz, mielőtt megfoganna a vágyott baba. Hiszen mire először megfogalmazódik a gondolat, a lelkünk már régen fel van készülve az anyaságra, és ez a felkészültség fogalmazza meg a vágyat a szívünkben és a gondolatot a fejünkben. A vágyakozás először csak apró motoszkálás a fejben, ami álmodozássá változik, és hajlamosak leszünk megállni a bababoltok kirakata előtt nézelődni, és elképzelni, hogy mennyi mindent vennénk annak a kis lénynek, aki igazából még csak a szívünkben él. A baba utáni vágy valamiért először mindig titkos, és nem csak a leendő apa előtt. Talán félünk saját magunknak is bevallani, hogy mire vágyunk, aztán ha mégis, akkor megrettenünk attól, hogy ez nem visszafordítható, hiszen egy gyereket nem csak kölcsönbe kapunk pár napra. Félünk attól, hogy a párunk nem akarja annyira, mint mi, és persze félünk attól, hogy mi lesz, ha az annyira vágyott gyermekre oly sokáig kell várni, és mégsem jön.

A félelem egészséges. Ha nem így lenne, ha nem félnénk az újtól, a változástól, talán túl könnyedén vennénk az életet, talán nem alakulna ki bennünk az felelősség, amire akkora szükség van ahhoz, hogy gyermeket vállaljunk. Szándékosan nem beszélek családról, hiszen az én szememben a család már akkor létre jött, amikor a nő és a férfi eldöntötték, hogy együtt élik le az életüket, és osztoznak mindenen: jón, rosszon, örömön, terhen, feladatokon, felelősségen.

Anyák vagyunk mind, akik gyermekre vágyunk, és hamar eljön az idő, hogy a vágy valósággá váljon. A teszten megjelenő két csík egyszerre jelent örömöt és szorongást abban a pillanatban, amikor meglátjuk. Az öröm innentől kezdve csak fokozódni fog, és abban bízunk, hogy keveset fogunk majd aggódni, de azt azért minden anyának be kell látnia, hogy a következő 20 év nem lesz teljesen aggódástól mentes. Az egyensúlyt mégis meg kell találni, és ha ez egyedül nem megy, segítséget kell kérni, és el kell fogadni azt, hogy attól vagyunk erősek, hogy erre képesek vagyunk. A segítség lehet egy kedves barátnő, egy másik kismama, akivel tapasztalatokat lehet cserélni, de akár mi is segíthetünk ezzel a néhány apró ötlettel arra, hogy hogyan lazítsunk néha, és töltsük fel a lelkünket.

 Nagy kérdés, hogy mikor osszuk meg az örömünket a környezetünkkel. Igazából ez mindig a szülőkre van bízva, de talán egy tanácsot érdemes megfogadni: sajnos tudjuk, és elkerülhetetlen, de a terhességek egy része nagyon korai szakaszban megszakad. Ez ellen nincs mit tenni, a természet dönti el, hogy hogyan alakul, ezért egy pici türelemmel érdemes lenni addig, amíg az orvos meg nem állapítja a várandósságot, és azt, hogy a baba a megfelelő helyen fejlődik, és dobog a pici szíve. Ettől mi anyák is megnyugszunk, és a nagyszülők is büszkén hirdethetik, hogy nagyszülők lesznek.

Innentől viszont elkezdődik az, amire lélekben talán jobban fel kell készülni, mint magára a babára. Anyák vagyunk, és egy anya ösztönlény. A mi gyermekünkről van szó, tehát mi tudjuk azt, hogy mi a legjobb nekünk és a babánknak. A környezetünk ugyanezt gondolja saját magáról, főleg azok, akik már átélték a kismamaságot, ezért lépten-nyomon kapunk majd tanácsot mindenkitől, és a várandósságunk alatt mi biztosan nem lehetünk elég okosak és tapasztaltak. Sajnos a tanácsok utasítások vagy dorgálások formájában is érkeznek egy-egy jószándékú rokontól vagy ismerőstől, ezért kell egy kis lélekerősítő edzés, mielőtt összetalálkozunk velük.

Meg kell tanulnunk szűrni az információt, és megkeményíteni a lelkünket, ami ilyenkor sokkal érzékenyebb, mint bárkié. Az ösztöneink pontosan megmondják, hogy mit kell tennünk, ezért a tanácsokat maximum meghallgatnunk érdemes, azután eldöntjük, hogy mit kezdünk vele. Viszont soha, egyetlen alkalommal sem szabad hagynunk, hogy az ismerősök (és sajnos sokszor ismeretlenek is) kioktassanak, vagy úgy mondjanak véleményt, hogy mi azt nem kértük, vagy nem fér bele a hangnem, hiszen mi sem engedjük meg magunknak. Elérkezett az ideje annak, hogy saját magunkat és a családunkat helyezzük az első helyre, és már ne érdekeljen annyira, hogy megsértődik-e a szomszéd.

bigstockphoto_Pregnant_Woman_Is_Engaged_In_F_6986887_kicsiEl fog fáradni a testünk. És el fog fáradni a lelkünk is. A mai világban mi anyák is dolgozni járunk, még akkor is, amikor a gyermekünket várjuk. A testünk nagyobb megterhelésnek van kitéve, délutánra elfogynak az energiáink, a munkahelyi dolgok kimerítik a lelket, muszáj valahogy feltöltődni. Kell az energia a testnek, hogy megfelelő fészket biztosítson gyermekünknek, és erőt nekünk, és kell az energia a léleknek, hogy a várandósság minden pillanatát olyan örömmel éljük meg, ahogyan az jár nekünk. Mert ez bizony jár nekünk.

A feltöltődéshez nincs szükség hosszú napokra vagy hetekre, és nincs szükség hatalmas összegekre sem. Szükség van viszont egy-egy nyugodt estére, a gyermekünk apjára, egy finom teára, néhány gyertyára, kellemes zenére, egy jó könyvre, kanapéra, a kényelmes cipőnkre, egy meleg kardigánra vagy kabátra, fényképezőgépre, a kutya pórázára, termoszra, egy kád meleg vízre, illóolajokra, finom szappanra, és bármire, ami egy kis lazításhoz kellhet. Persze ezekre nem lesz szükségünk egyszerre, de egy-egy nehezebb nap vagy erőszakos rokoni megnyilvánulás után fel kell töltenünk a lelkünket. A recept egyszerű, csak meg kell fogadni, és néha időt szánni rá, egymásra, magunkra. Legyen ez a feltöltődés a lelkünk eledele, és vonjuk bele gyermekünk apját is, hiszen együtt még kellemesebb.

Húzzunk cipőt, kabátot, fogjuk a kutyát, egy termoszban teát, és sétáljunk egy nagyot. Közben tudatosan űzzünk el minden negatív gondolatot a fejünkből, és koncentráljunk egymásra, a babánkra, nosztalgiázzunk, vagy próbáljuk meg elképzelni, milyen lesz majd ugyanez a séta, ha már a babánkat is visszük magunkkal. Hazaérve melegedjünk fel, és ne kapcsoljuk be a tévét, figyeljünk csak egymásra, magunkra.

Legyen néha lusta esténk. Rendeljük valami finomat vacsorára, gyújtsunk meg néhány gyertyát, vagy párologtassunk illóolajat, szóljon valami halk zene. Ez is tökéletes idő egy jó beszélgetésre, de ha csak a zenét akarjuk élvezni, vagy egymás mellett könyvet, újságot olvasni, az is remek lehetőség feltankolni.

Lazuljunk a kádban. Egy zűrösebb nap után hazaérve fordítsunk időt magunkra és a babánkra. Egy teli kád meleg víz, néhány illatos gyertya, és egy fél óra pihenés a finom meleg vízben csodákra képes. Ellazít, kikapcsol, feltölt.

 A lazítós ötletek végtelenek, de a lelki felkészülés nem csak ebből áll. Tudom, hogy manapság a legtöbb nő önálló és erős, de babavárásnak kell, hogy legyen olyan időszaka, amikor már a baba érkezésére és az együttélésre készülünk. Nem szabad végig dolgozni, az utolsó 2-3 hónapot érdemes azzal tölteni, hogy berendezzük a gyerekszobát, beszerezzük a kellékeket, és megpróbáljuk elképzelni, milyen lesz majd, ha egy apró jövevény is velünk ébred minden reggel. Hagyni kell időt magunknak és a gyermek apjának is erre, hiszen nem véletlenül hívják a várandósságot „babavárásnak” is. Jelentősége van az elnevezésnek, nem véletlenül.

A babaszoba elkészült, a pakkunk összecsomagolva, a nevet kiválasztottuk, a rokonokat túléltük, és természetesen minden rendben zajlott az elmúlt kilenc hónapban. És mi még mindig várunk. De már nem sokáig, hiszen az a csoda, amire úgy vigyáztunk az apával együtt, hamarosan megszületik, és mi hivatalosan is szülőkké válunk. De ez a várakozás már igen rövid, ezért nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy magára a szülésre is ráhangolódjunk egy picit.

Lazítsunk, meditáljunk, engedjünk el minden negatív dolgot, és mosolyogjunk. Mert hamarosan kezünkben tarthatjuk majd őt, akire úgy vágytunk.

Hogyan válaszd ki a megfelelő cipőt gyermeked számára?

2013 július 21. | Szerző:

ciposMinden anyukának nehézséget okoz jó cipőt választania a kicsik számára. Számodra, kismamaként még inkább átláthatatlannak tűnik a gyermekcipők és ruhák széles választéka. Most segítünk Neked abban, hogy megismerd a legfontosabb szempontokat egy cipő kiválasztásakor, hogy ha eljön az ideje, akkor bátran és tájékozottan tudj dönteni.

Tudod, hogy az újszülöttek kb. 70%-a születik valamilyen lábdeformitással?

Mivel a gyerekláb nagyon képlékeny, rendkívül fontos, hogy gyermekkorban megelőzzük a különféle lábbetegségeket. Már a gyermek lábra állásakor nagyon lényeges lesz, hogy milyen cipőt hord.

Néhány tévhit, melyet szeretnénk eloszlatni:

  • A szülők által oly nagyon figyelt hosszboltozati emelés (betét) nem követelmény, sőt inkább káros a pici lábak számára, mert ennek segítségével a cipő nyomja fel a lábat, ezzel az izmok munkáját feleslegessé teszi, nehezíti a jó tartás kialakulását!
  • Újabb tévedés, hogy a „mezítlábazás” jót tesz a lábak fejlődésének. NEM! Csak az egyenetlen, rugalmas talajon végzett séta erősíti az apró lábacskák izmait. Szóval ne engedjük betonon mezítláb sétálni a gyermekeket, de nyugodtan hagyjuk, hogy füvön vagy homokon cipő nélkül játszanak.
  • Másik fontos dolog, hogy a cipő talpa ne legyen se túl kemény, se túl puha. Járáskor gördülnie kell és fontos, hogy a cipő jól rögzíthető legyen. Ideális, ha a 7-8 mm-rel nagyobb a lábnál.
  • Igyekezzünk nem használt cipőt vásárolni, mert bár kívülről teljesen új állapotúnak tűnik a cipő, az eddigi használat során keletkezett kitaposás elronthatja a gyerkőc lábát.
  • Gumicsizmát és vászoncipőt minden esetben csak váltócipő jelleggel használjunk, mert nem adnak tartást a lábnak.
  • Ne ragaszkodjunk mindig a pontos mérethez, mert nagyon nagy a különbség a különböző gyártók termékei között, így nem mindig ugyanaz a méretű cipő kényelmes.

Jó tudni, hogy a legtöbb statikai lábbetegség már kisgyerekkorban kezdődik és mire a gyermekből felnőtt lesz, lába deformálódik Ennek oka a divatos, de nem egészséges lábbelik viselése. Ha nem szeretnéd, hogy a Te gyermeked lába is hasonlóképpen járjon, akkor gyere be hozzánk a Mini-Manó Babacentrumban lévő cipőboltba!

Címkék: , , ,

Távol a főnök, szabad a vásár!

2013 július 16. | Szerző:

Képzeld, a főnökünk egy hétig távol lesz, és ránk bízta a boltot! Mi arra gondolunk, meglepjük azzal, hogy nagy forgalmat csinálunk addig, amíg ő nincs itt. Most, ebben az úgynevezett uborkaszezonban ez bizony nem lesz kis feladat. Ezért olyan megoldást találtunk ki, ami Neked, mint vásárló is jó, és nekünk is segít abban, hogy teljesüljön az, amit elképzeltünk.

Tehát akkor, íme az ajánlatunk!

tavol_a_fonok_kedvezmenyekHétfőtől vasárnapig minden nap valamelyik árucsoport teljes árú, akcióban nem szereplő termékeit 10% kedvezménnyel adjuk, érintve ezzel majdnem az összes nagy értékű termékünket. Ezért, ha mostanában az itt felsorolt termékcsoportok közül szerettél volna vásárolni, most csak az adott napot kell kiválasztanod, amikor ezek a termékek a kuponok segítségével olcsóbbak lesznek. A 10% kedvezményre szóló kuponokat ide kattintva érheted el! Hogy mik is azok a termékcsoportok, amikre beválthatóak?

2013. július 15. Hétfő: Hordozási eszközök (vázas háti hordozó, kenguru, hordozókendő, csatos babahordozó, mei-tai)
2013. július 16. Kedd: Szoptatási eszközök és kiegészítők
2013. július 17. Szerda: Gyerekülések (0-13, 0-18, 9-18. 9-25, 9-36, 15-36 kg)
2013. július 18. Csütörtök: Bútorok Fontos! A kedvezmény már leadott rendelések átvételekor nem érvényesíthető!
2013. július 19. Péntek: Baba- és Mamakönyvek
2013. július 20. Szombat: Játékok és játéktartók
2013. július 21. Vasárnap: Babakocsik

A napi 10% kedvezményre jogosító kuponokat ide kattintva érheted el!

Gyere el, és járj jól, váltsd be a kuponokat az érvényességük napján üzletünkben vagy webáruházunkban! Vigyázz, össze ne keverd a napokat, mert a kuponok csak a fent megadott napokon lesznek érvényesek!

Várunk szeretettel és minőségi termékekkel boltunkban vagy weboldalunkon!

A Mini-Manó csapata

Készüljünk a nyaralásra babával!

2013 július 10. | Szerző:

Ha gyerkőccel nyaralni indulunk, akkor már jó előre fel kell készülnünk. Gondolni kell a szálláslehetőségekre, az utazás fáradalmaira, a higiéniára és természetesen az étkezési lehetőségekre. A nyaralás előtt legalább egy héttel üljünk le, és kezdjünk el listát írni azokról a dolgokról, amiket be kell csomagolnunk, és el kell intéznünk. A lista mindig legyen szem előtt, és amint készen vagyunk valamivel, pipáljuk ki, így tudjuk, hol tartunk.

Mit csomagoljunk be?

Ruhát mindenképpen! Legyen minden napra egy garnitúra ruhája a gyereknek, és még készüljünk plusz három szettel a biztonság kedvéért. Legyen benne pizsama és melegebb ruha is, és ne maradjon ki a kalap, és persze a cipők sem.

Tisztasági felszerelést! Készítsünk össze mindent a pelenkázáshoz: pelenkát, törlőkendőt, popsikrémet, hintőport, szemetesszákot a használt pelenkáknak. Ne felejtsük el összekészíteni a baba saját fürdetőjét, samponját, hajkeféjét, törölközőjét, fogkeféjét sem. Nem baj, ha fertőtlenítő gél is van a csomagunkban, jól jöhet az utazás során.

 nyaralas_2

Ennivalót, ha szükséges. A nyaralás típusától függ, hogy mennyire érdemes étellel is felkészülni. Akinek erre is gondolnia kell, azoknak ajánljuk, hogy ha tápszeres a baba, akkor vigyünk magunkkal belőle, nehogy a helyszínen ne lehessen ilyet kapni. Azokban az országokba, ahol nem iható a víz, mindenképpen készüljünk babavízzel is.

Játékokról se feledkezzünk meg! Ha szeretnénk egy nyugodt nyaralást, akkor gondoskodjunk arról, hogy a csemete kedvenc játéka ne maradjon ki a csomagból. Ezen kívül még csomagoljunk be olyan játékokat, amik hosszabban lekötik a gyerkőcöt (homokozó-, fürdő- és autós játékok). Persze könyvről se feledkezzünk meg, jó szolgálatot tehet a kocsiban és este a meséléskor is.

Fontos, hogy legyen megfelelő gyógyszer nálunk! Jobb felkészülni, mint megijedni, ezért legyen nálunk napégés és rovarcsípés elleni krém, láz- és fájdalomcsillapító, és hasmenés elleni szer is. Utazás előtt pár hónappal váltsuk ki az ingyenes európai betegbiztosítási kártyát a családnak, és ne hagyjuk otthon az iratainkat sem. Nézzünk utána, hogy utazáskor a babának milyen iratokra van szüksége pontosan.

A babakocsi ne maradjon otthon! Még sokszor furán néznek az emberek azokra az anyukákra, akik babakocsiban tolnak 3 éves gyerekeket, de nyaraláskor sokkal könnyebb úgy kirándulni, ha a kocsi kéznél van. Bele lehet ültetni, ha a gyerkőc megunta a sétálást, vagy egyszerűen elfáradt. Ilyen esetekben nagyon jól jöhet egy könnyű, esernyőre csukható sport babakocsi, ami alig foglal el helyet a csomagtartóban.

Védelmet a nap ellen! Keressük elő a kiskalapot, legyen kifejezetten gyerekek számára készített magas faktorszámú naptejük, és egy UV szűrős napszemüveg is nagyon jól jöhet a nyaralás alatt.

nyaralas_1

Mivel utazunk?

 Ha autóval: érdemes felkészülnünk a hosszabb útra elegendő folyadékkal, esetleg étellel. Helyezzünk fel napellenzőt az ablakra, hogy ne zavarja a gyerkőcöt a napsütés. Amennyiben ketten utazunk a babával, vásároljunk olyan babatükröt, amivel látjuk a babát. Gondoskodjunk játékokról is, amik hosszabb időre lekötik a figyelmét. Főként kisbabák esetében óránként érdemes megállni, kivenni a babát a gyerekülésből, és megmozgatni magunkat.

Ha repülővel: Indulás előtt hívjuk fel a légitársaságot, és egyeztessük, hogy mit kell vinnünk, esetleg kell-e gyerekülés, babavíz, milyen lehetőségek vannak az etetésre. Legyen nálunk egy itatópohár, mert a fül bedugulását fel- és a leszálláskor ivással el lehet kerülni. Játékról és esetleg könyvről gondoskodjunk, sőt a babakocsit is magunkkal tudjuk vinni, de ezt is érdemes előre megbeszélnünk a légitársasággal.

Tischler János

Mini-Manó Babacentrum megálmodója

A cikk megjelent a Bébik, kicsik és nagyok magazin júniusi számában!

Olvasnivalóra vágysz a nyári forróságban?

2013 július 4. | Szerző:

Akkor jó hírünk van, mert megjelent a július-augusztusi Reklámmagazinunk, ami a hasonló kiadványokkal ellentétben rengeteg hasznos információt, recepteket és tippeket tartalmaz. Érdemes belelapoznod, mert igazán hasznos témákkal foglalkozunk ebben a számban.

mini_mano_b1.inddHogy pontosan mik is ezek?

  • Tippeket adunk a babás strandoláshoz!
  • Segítünk kiválasztani a megfelelő cipőt a babád számára!
  • Összeszedtük, hogy mi kell az ovikezdéshez!
  • És hasznos tanácsokat adunk a szabadban történő szoptatáshoz!

És ha ez nem lenne elég, akkor a magazinunk számos akciós ajánlatot tartalmaz, amiknek a segítségével akár több ezer forintot is spórolhatsz boltunkban! Ha szeretnél belenézni a magazinunkba, akkor kattints ide, de ha csak az akciós termékekre vagy kíváncsi, akkor itt tudod megtekinteni azokat.

Még ennél is több akcióra vágysz?

Akkor számodra is jó hírünk van, mert weboldalunkon több mint 800 akciós termékünk van, de üzletünkben szakértő kollégáink még ennél is több kedvezményes árú termékkel várnak Téged! Az összes akciós termékünk megtekintéséhez kattints ide!

Böngéssz webáruházunk több ezer akciós terméke között, nézegesd meg hasznos videóinkat, vagy olvasgasd vásárlási tanácsainkat! De ha van kedved, akkor látogass el üzletünkbe, ahol képzett kollégáink szeretettel várnak Téged!

A Mini-Manó csapata

Kategória

2013. július
h k s c p s v
« jún   aug »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!