Minden gyanús, ami nem kínai?
2012 augusztus 16. | Szerző: dorothylevele@gmail.com
Manapság szkeptikusak vagyunk, ha valamire nem a Made in China felirat van írva. Megfordult a fejünkben, amikor más nemzetet tüntetnek fel gyártóként, lehet, hogy nem is ott csinálják, hanem átcímkézik a termékeket. Ha mégis Európában készül, akkor pedig biztos marha drága. Babaholmik esetében különösebb sok kínai termékkel találkozunk a boltban, szinte nem is tud felnőni úgy egy gyerek, hogy elkerülje a Made in China feliratot a játékain stb.
Hogy ez jó vagy rossz? Inkább ne menjünk ebbe bele, mert nálam okosabb emberek sem tudnak megnyugtató választ adni erre a kérdésre.
De vegyük górcső alá, mégis milyen babatermékek azok, amiket nem Kínában gyártanak. Magyarországon még gyártódik néhányféle babaruha, véleményem szerint kiemelkedő minőségben, és az utóbbi időben már a designnal sem vagyunk lemaradva az európai trendektől. Világszínvonalon gyártanak Magyarországon légzésfigyelőket, és büszkék lehetünk arra, hogy az orrszívós porszívó magyar találmány. Ágyneműt is varrnak itthon, de annak alapanyaga általában távol-keleti. Lengyel barátaink babakocsigyártással szépítik az európai babagyártási statisztikát. Az autóbiztonsági ülésekből a csúcskategóriát még Európában gyártják, de ott is fellelhető egy-egy kínai darab.
Éppen ezért nagyon örültem a meghívásnak, amikor az olaszországi CAM cég meghívott a gyárukba gyárlátogatásra, és a legújabb kollekciójuk bemutatójára. Gondoltam, most kiderült, mennyire made in Italy a Made in Italy a CAM és NN babakocsik esetében. Ugyan ők mindig állították, hogy Olaszországban készülnek a termékek, de néhány babakocsijuk nagyon hasonló árban van, mint a kínai konkurensek, ezért nyilván nekünk is gyanús volt, hogy csinálják.
Amikor megérkeztünk a gyárhoz, azonnal átérezhettük az olaszos életérzést, a gyár tulajdonosa és annak lánya fogadott minket és egy gyönyörű, tóparti vendéglőbe ismerkedhettünk meg az olasz gasztronómia csodáival. Másnap reggel szintén ők fogadtak minket és megnézhettük a gyárat, ami minden elképzelésünknél nagyobb méretű, és német üzemeket felülmúlóan jól szervezett volt. Fényképezőgépemmel sikerült egy-két munkafolyamatot elcsípni, ugyan nem túl jó minőségben, de megosztom veletek, hogy mit is láttam.
Rá is kérdeztem, hogy mikor kerülhet Made in Italy felirat a babakocsikra. Nagyon meglepődtem a válaszon, mert még a szövetnek is Olaszországban kell készülnie ahhoz, hogy ráírják a termékre, hogy Made in Italy, mert azt természetesen láttuk, hogy a fémet a helyszínen hajlítják, a műanyagüzem ontja magából a kisebb-nagyobb alkatrészeket, de szövetet nem láttunk a gyár területén. A speciális babakocsihoz készült kelméket Olaszország különböző részeiről szerzik be. Annyira elkötelezettek a Made in Italy szlogen hitelessége iránt, hogy ott jártunkkor hozták a műanyag granulátumokat a fröccsöntő üzembe és még ezeknek a zsákján is Made in Italy feliratot láttunk. Ők meggyőztek róla, hogy lehet versenyképes, kiváló minőségű termékeket versenyképes áron európai gyártásban is is babakocsikat készíteni. Reméljük, hogy egyre több jó példát tudunk majd itt bemutatni.
Ödi utazik
2012 július 30. | Szerző: dorothylevele@gmail.com
Hát ez elég rég volt, tán két vagy három éves lehettem, de emlékeimben olyan, mintha tegnap lett volna. Tudnod kell rólam, hogy imádok utazni, főleg kocsival, mert az bazijó, kivéve, hogy beszíjaznak az ülésbe, mint egy elmebeteget. A fotelkám egész kényelmes, de ott van az az öv. Hát, azt nagyon utálom!
Anyuci, amikor bekapcsol, az egyik kezével mindig hátratol, majd a másik kezével a lábam közt lógó madzagot meghúzza és úgy beszorít az ülésbe, hogy teljesen beletapadok, mint Gagarin bácsi a kilövés pillanatában. Őt egyszer láttam a tévében, jól oda volt passzírozva a székéhez. Mondjuk azt nem igazán értem, hogy hová tűntek a színek Gagarin bácsi adása alatt a tévéből?! Biztos elvesztek, mert annyira régen volt.
Szóval az övet utálom, de apa szerint muszáj, nehogy kirepüljek az ülésemből, ha fékez. Lehet benne valami, hogy kell az az öv, mert a múltkor megpróbáltam kiszabadulni, mert nehogy már csak a Merlini bácsinak sikerüljön, nekem meg nem. Addig-addig feszültem és próbálkoztam, míg sikerült. Irtó büszke voltam magamra. Előre is szóltam Anyának, hogy nézze meg milyen ügyes vagyok! De Anycinak egyáltalán nem tetszett a mutatványom. Tök igazságtalan, mert amikor a tévében szabadulni kell egy bácsinak, akkor őt megtapsolják, engem meg leszúrnak ezért.
Oké, gondoltam. Majd legközelebb nem jelentem be a mutatványt, ha nektek ez kell. Mondjuk hamar rájöttem, hogy mire volt ez a nagy patália a múltkor, mert amikor elégedett arccal ücsörögtem székemben az egyik szabadulás után, Apám fékezett egy csikorgósat. Aztán meg üvöltött is, ami után Anyci azt mondta neki, hogy a gyerek előtt moderáld magad. Nem értem, miért mondta Anyci, tök mókásakat mondott Apa, amit meg is jegyeztem. Jó lesz majd az óvodában, amikor autósat játszunk! De Apám újra rázendített, csak most már ezt nekem mondta, amikor észlelte, hogy kirepültem ülésemből és a két ülés között kuporgok.
Bevallom, jó nagyot estem! Annak azért örültem, hogy nem tettem tönkre a fejemmel a fejtámlára akasztott DVD-lejátszót, mert akkor biztos, még jobban leszidtak volna. Amúgy a DVD lejátszó bazikemény! Tanúsíthatom. És amikor röptében találkoztam vele, nagyon is fájt. De nem sírtam, mert azt hittem, így nem veszik észre, hogy kizuhantam. Jól is jött amúgy, hogy apa ordított velem, mert így már jogosan sírhattam.
Az incidens óta elviselem az övet, de azért még mindig utálom! Most mennem kell, mert Anya tejbegrízt csinál és én azt nagyon szeretem.
Ödön, vagyis Ödi bemutatkozik
2012 július 30. | Szerző: dorothylevele@gmail.com
Ödön a becsületes nevem, de a szüleim és a barátaim csak Ödinek hívnak. Fő foglalatosságom ellenkezni anyukámmal, és felforgatni magam körül mindent. Azt mondják rólam, hogy abszolút túlélő típus vagyok. Akár napi 3-4x is tudok életveszélyes helyzetbe keveredni, de mindig megúszom, mint az a bizonyos 007-es ügynök. Nagyon szeretem feszegetni a határokat, mind szüleim és felvigyázóim türelmében, mind testi épségem tekintetében.
Szerintem hasonlítok az átlag gyerkőcökre, csak nálam sokkal sűrűbben jelentkeznek a bajok. A Bébiguru Blogban sokat fogsz rólam olvasni, mit is műveltem addig, amíg elértem a kisiskoláskort.
Ödi szállodába megy! – 1. rész
2012 augusztus 24. | Szerző: dorothylevele@gmail.com
Hello, Ödi vagyok a rossz kisfiú! 🙂 Ha hiszed, ha nem, rengeteg sztorim van a szállodai nyaralásommal kapcsolatban. Anyuci sokszor azt mondja, hogy neki egyáltalán nem pihenés, ha elmegyünk hosszú hétvégére, mert minden másodpercben engem kell figyelni, és ő egyáltalán nem tud kikapcsolódni. Pedig szerintem nagyon kalandos egy ilyen hosszú hétvége!
Legutóbb már az odaút is izgalmasra sikeredett. Apa úgy megtömte a csomagtartót, hogy hátrafelé már egyáltalán nem lehetett kilátni. Anya szólt is neki ezért. Apa azt felelte, hogy ne foglalkozzon vele, mert úgyis előre megyünk, így elég, ha arra lát. Anyát számlátomást ez a válasz nem nyugtatta meg, de nem akart rögtön balhézni. De amikor elénk hajtott egy lovas kocsi az úton, és apa úgy beletaposott a fékbe, hogy csikorogtak a kerekek, az nagyon izgi volt! Én jól be voltam csatolva, így megúsztam az újabb találkozást a DVD monitorral, amiről az előző bejegyzésben olvashatsz. Viszont nagyon közelről találkoztam egy csomó dologgal.
A fülem mellett száguldott el egy tollas ütő, meg a homokozó vödröm és a fejemre hullott néhány strandpapucs. A legviccesebb az volt, amikor rám dőlt egy komplett tálca süti, amit a nagyi erőltetett ránk azzal a dumával, hogy milyen jól fog jönni az úton. Hát erre senki nem gondolt, hogy így fog jönni az úton. Kb. negyvennel landolt az ölemben. Amúgy tök fincsi volt, és az idejét sem tudom, hogy mikor ehettem legálisan csokit a könyökhajlatomból.
Azért anya agyában itt elcsattant valami, amit szó szerint nem írok le, mert akkor hosszú hetekig nem nézhetnék mesét! Amikor lecsitultak a kedélyek, anyuci kitalálta, hogy popsitörlővel letörölgeti rólam a sütidarabokat. Na, találjátok ki, hol volt a pelenkázótáska? Nyertetek! A csomagtartóban, legalul. Szegény apa ezért is kapott. Amikor letisztogattak, minden a helyére került, és mehettünk tovább a szálloda felé. A bazinagy kapkodásban anyáék elfelejtették hátradönteni az ülésemet, ezért mire megérkeztünk, nagyon el volt zsibbadva a nyakam, mert elaludtam az ülésben. Kicsit pityeregtem ettől, de örültem, hogy megérkeztünk erre a csudiklassz helyre. Már a parkolóból látszott egy szupcsi játszótér és egy medence. Sajna nem sokáig élvezhettem a bámészkodást, mert anyu észrevette, hogy egy kis csoki maradt az ülésemben a sütiről és az kellemesen szétkenődött a hátsó felemen. Apával egyöntetűen állították, hogy ez egész máshogy néz ki, mint ami. Így ezzel a kellemetlen tudattal kellett betoppannom a szállodában. A következő bejegyzésben elmesélem, hogy mik történtek velem ebben a szuper szállodában!