Ödi szállodába megy! – 1. rész
2012 augusztus 24. | Szerző: dorothylevele@gmail.com
Hello, Ödi vagyok a rossz kisfiú! 🙂 Ha hiszed, ha nem, rengeteg sztorim van a szállodai nyaralásommal kapcsolatban. Anyuci sokszor azt mondja, hogy neki egyáltalán nem pihenés, ha elmegyünk hosszú hétvégére, mert minden másodpercben engem kell figyelni, és ő egyáltalán nem tud kikapcsolódni. Pedig szerintem nagyon kalandos egy ilyen hosszú hétvége!
Legutóbb már az odaút is izgalmasra sikeredett. Apa úgy megtömte a csomagtartót, hogy hátrafelé már egyáltalán nem lehetett kilátni. Anya szólt is neki ezért. Apa azt felelte, hogy ne foglalkozzon vele, mert úgyis előre megyünk, így elég, ha arra lát. Anyát számlátomást ez a válasz nem nyugtatta meg, de nem akart rögtön balhézni. De amikor elénk hajtott egy lovas kocsi az úton, és apa úgy beletaposott a fékbe, hogy csikorogtak a kerekek, az nagyon izgi volt! Én jól be voltam csatolva, így megúsztam az újabb találkozást a DVD monitorral, amiről az előző bejegyzésben olvashatsz. Viszont nagyon közelről találkoztam egy csomó dologgal.
A fülem mellett száguldott el egy tollas ütő, meg a homokozó vödröm és a fejemre hullott néhány strandpapucs. A legviccesebb az volt, amikor rám dőlt egy komplett tálca süti, amit a nagyi erőltetett ránk azzal a dumával, hogy milyen jól fog jönni az úton. Hát erre senki nem gondolt, hogy így fog jönni az úton. Kb. negyvennel landolt az ölemben. Amúgy tök fincsi volt, és az idejét sem tudom, hogy mikor ehettem legálisan csokit a könyökhajlatomból.
Azért anya agyában itt elcsattant valami, amit szó szerint nem írok le, mert akkor hosszú hetekig nem nézhetnék mesét! Amikor lecsitultak a kedélyek, anyuci kitalálta, hogy popsitörlővel letörölgeti rólam a sütidarabokat. Na, találjátok ki, hol volt a pelenkázótáska? Nyertetek! A csomagtartóban, legalul. Szegény apa ezért is kapott. Amikor letisztogattak, minden a helyére került, és mehettünk tovább a szálloda felé. A bazinagy kapkodásban anyáék elfelejtették hátradönteni az ülésemet, ezért mire megérkeztünk, nagyon el volt zsibbadva a nyakam, mert elaludtam az ülésben. Kicsit pityeregtem ettől, de örültem, hogy megérkeztünk erre a csudiklassz helyre. Már a parkolóból látszott egy szupcsi játszótér és egy medence. Sajna nem sokáig élvezhettem a bámészkodást, mert anyu észrevette, hogy egy kis csoki maradt az ülésemben a sütiről és az kellemesen szétkenődött a hátsó felemen. Apával egyöntetűen állították, hogy ez egész máshogy néz ki, mint ami. Így ezzel a kellemetlen tudattal kellett betoppannom a szállodában. A következő bejegyzésben elmesélem, hogy mik történtek velem ebben a szuper szállodában!
Ödi utazik
2012 július 30. | Szerző: dorothylevele@gmail.com
Hát ez elég rég volt, tán két vagy három éves lehettem, de emlékeimben olyan, mintha tegnap lett volna. Tudnod kell rólam, hogy imádok utazni, főleg kocsival, mert az bazijó, kivéve, hogy beszíjaznak az ülésbe, mint egy elmebeteget. A fotelkám egész kényelmes, de ott van az az öv. Hát, azt nagyon utálom!
Anyuci, amikor bekapcsol, az egyik kezével mindig hátratol, majd a másik kezével a lábam közt lógó madzagot meghúzza és úgy beszorít az ülésbe, hogy teljesen beletapadok, mint Gagarin bácsi a kilövés pillanatában. Őt egyszer láttam a tévében, jól oda volt passzírozva a székéhez. Mondjuk azt nem igazán értem, hogy hová tűntek a színek Gagarin bácsi adása alatt a tévéből?! Biztos elvesztek, mert annyira régen volt.
Szóval az övet utálom, de apa szerint muszáj, nehogy kirepüljek az ülésemből, ha fékez. Lehet benne valami, hogy kell az az öv, mert a múltkor megpróbáltam kiszabadulni, mert nehogy már csak a Merlini bácsinak sikerüljön, nekem meg nem. Addig-addig feszültem és próbálkoztam, míg sikerült. Irtó büszke voltam magamra. Előre is szóltam Anyának, hogy nézze meg milyen ügyes vagyok! De Anycinak egyáltalán nem tetszett a mutatványom. Tök igazságtalan, mert amikor a tévében szabadulni kell egy bácsinak, akkor őt megtapsolják, engem meg leszúrnak ezért.
Oké, gondoltam. Majd legközelebb nem jelentem be a mutatványt, ha nektek ez kell. Mondjuk hamar rájöttem, hogy mire volt ez a nagy patália a múltkor, mert amikor elégedett arccal ücsörögtem székemben az egyik szabadulás után, Apám fékezett egy csikorgósat. Aztán meg üvöltött is, ami után Anyci azt mondta neki, hogy a gyerek előtt moderáld magad. Nem értem, miért mondta Anyci, tök mókásakat mondott Apa, amit meg is jegyeztem. Jó lesz majd az óvodában, amikor autósat játszunk! De Apám újra rázendített, csak most már ezt nekem mondta, amikor észlelte, hogy kirepültem ülésemből és a két ülés között kuporgok.
Bevallom, jó nagyot estem! Annak azért örültem, hogy nem tettem tönkre a fejemmel a fejtámlára akasztott DVD-lejátszót, mert akkor biztos, még jobban leszidtak volna. Amúgy a DVD lejátszó bazikemény! Tanúsíthatom. És amikor röptében találkoztam vele, nagyon is fájt. De nem sírtam, mert azt hittem, így nem veszik észre, hogy kizuhantam. Jól is jött amúgy, hogy apa ordított velem, mert így már jogosan sírhattam.
Az incidens óta elviselem az övet, de azért még mindig utálom! Most mennem kell, mert Anya tejbegrízt csinál és én azt nagyon szeretem.
Ödön, vagyis Ödi bemutatkozik
2012 július 30. | Szerző: dorothylevele@gmail.com
Ödön a becsületes nevem, de a szüleim és a barátaim csak Ödinek hívnak. Fő foglalatosságom ellenkezni anyukámmal, és felforgatni magam körül mindent. Azt mondják rólam, hogy abszolút túlélő típus vagyok. Akár napi 3-4x is tudok életveszélyes helyzetbe keveredni, de mindig megúszom, mint az a bizonyos 007-es ügynök. Nagyon szeretem feszegetni a határokat, mind szüleim és felvigyázóim türelmében, mind testi épségem tekintetében.
Szerintem hasonlítok az átlag gyerkőcökre, csak nálam sokkal sűrűbben jelentkeznek a bajok. A Bébiguru Blogban sokat fogsz rólam olvasni, mit is műveltem addig, amíg elértem a kisiskoláskort.
Bébiguru Blog? Hát ez meg mi a fenéről fog szólni?
2012 július 27. | Szerző: dorothylevele@gmail.com
Köszönjük a bizalmadat, hogy rákattintottál a blogunkra! Többesszámban írtam, mert szakértő kollégáim segaítségével írjuk ezt a blogot azért, hogy Te igazán változás és élvezetes formában juthass akár olyan információkhoz is a babaeszközök világából és Mini-Manó Babacentrum háza tájáról, amit csak mi bennfentesek tudunk. És most napról napra, hétről hétre megosztunk a kíváncsi közönséggel. Nagyon reméljük, hogy tetszeni fog, amit írni fogunk, idővel videóval is kiegészítjük majd a bejegyzéseket és a kicsit lazább, szókimondóbb stílusban.
Reméljük, hogy befogadó leszel a bevett szakértői stílus mellőzére és visszalátogatsz esetleg akkor is, ha első bejegyzéseinken lesz még mit csiszolni. Hidd el, igyekezni fogunk változatos és számodra érdekes témákat boncolgatni.
Olyan rovatokkal készülünk számodra, hogy
– Tévhitek?: ebben a rovatban a tapasztalatunk szerinti leggyakoribb felvetéseket igyekszünk megcáfolni vagy megerősíteni
– Kulisszák mögül: olyan információkat osztunk meg veled, amit csak tényleg a babapiac bennfentesei tudnak (várható fejlesztések, gyárlátogatás, kiállítások)
– Mini-Manó mindennapjai: minden, ami a Mini-Manó Babacentrum háza táján történik (akció, rendezvény)
– Ödi kalandjai: saját gyerkőcünk, barátaink gyerekei és a boltban hallott sztorik alapján dolgozzuk fel Ödön (Ödi) virtuális figuráján keresztül, egy gyerekszemen keresztül a napi veszélyes szituációkat.
Hamarosan jelentkezünk a Mini-Manó mindennapjaival, illetve Ödön első történetével!
Ödi szállodába megy – 2. rész.
2012 szeptember 2. | Szerző: dorothylevele@gmail.com
Szépen fent a tizediken kaptunk szobát! Nem tudom, hogy a tíz az mennyi, de biztos sok, mert anyáék nem örültek neki. Én igen, mert akkor biztos, hogy annyira magasan van, hogy tuti lesz lift, amit én nagyon imádok! Így is lett! Lifttel mentünk fel a szobáig. Amikor benyitottunk, Anyuci ledobta a kezéből a két táskát és felkiáltott, hogy: „Végre itt!”, de nem sokáig tartott a lelkesedése. Apa sokszor lement a kocsihoz, és cipelte fel a holmijainkat, amivel egyszer csak megtelt a szoba. Majd mire elrámoltunk, kiderült, hogy nincs annyi szabad hely, ahová kinyithatnánk az utazóágyamat. Apa intézkedett, költöztünk. Feljebb mentünk két emelettel.
Az tudom, hogy mennyi, így nemsokára tényleg indulhatott a holiday, amin kalandok sorát éltem meg ebben a szuper, nagy szállodában. A legtutibb az volt, amikor egy bácsi kimentett a medencéből. Pedig én csak rekordot akartam dönteni a víz alatti lélegzésből. Igaz, hogy csak 5-ig tudok számolni, de azt egy csomószor. Amikor már jó sokszor számoltam el ötig, azt vettem észre, hogy egy nagy, szőrös bácsi rémült tekintettel föltép a medence aljáról. Majd megkérdezte tőlem, hogy „Jól vagy kisöreg?”. Én nem tudtam hová tenni a kérdést és kikerekedett szemmel azt válaszoltam, hogy „Elrontottad a világrekordomat”! Az öreg, ijedt tekintete ostobára váltott, majd visszarakott a vízbe és annyit mondott, hogy „Bocs”.
De volt más is. Az étteremben vacsiztunk, amikor az etetőszékbe ücsörögtem, amit úgy raktak az asztalhoz, hogy a lábammal pont elértem az asztal lábát. Amíg a csigalassúságú pincérek kihozták a kaját, tök jól tudtam hintázni úgy, hogy minden alkalommal elrugaszkodtam az asztaltól. Anya többször rámszólt, hogy “Ne csináld Ödi”, és én be is fejeztem. De aztán elfelejtettem, hogy mit mondott, és egy jó nagy elrugaszkodással már billentem is hátrafelé. Most azt hiszed, hogy az jön, hogy hátraestem. Hát nem, mert végig fogtam a terítőt! A jelenet minden részlete meg van kockáról kockára. Anya, apa ugrik, villák, kanalak a földön, asztalon felborult üdítősüvegek, de a legviccesebb mégis az volt, ahogy a paradicsomleves folyt végig apa nadrágján. Én azt vártam, hogy most jön, hogy üvölteni fognak velem. De anya kikapott az etetőszékből, magához ölelt és csak szorított és szorított. Majd maga elé emelt és a szemembe nézett. És azt mondta, hogy „Ilyet soha, de soha, de soha nem csinálj!” Azt hittem, hogy megúsztam ennyivel, de aztán hozzátette, hogy „Ezért még vacsora után számolunk!”. Sajnos örökre el kellett búcsúznom a jó kis, hintázós etetőszéktől, mert a pincérbácsi hozott egy másikat, amibe úgy beszíjazta, ahogy az autósülésbe szoktak, pedig azt nagyon utálom.
Ezzel a székkel más kalandom volt néhány nap múlva. Te szórtál már borsot a szemedbe? Ha nem, örülj neki, ha igen, akkor tudod, hogy miről beszélek. Pasiként nehezen vallom be, de üvöltöttem, mert rohadtul csípett. Itt a történet leegyszerűsítve annyi, hogy egy óvatlan pillanatban megkaparintottam a borsszórót és űrhajósat játszottam vele. Marha jól néz ki, ahogy űrrakétaként apró lyukakon jön ki a bors, olyan mintha füst lenne. A gond akkor kezdődött, amikor az űrhajó elhagyta az orrom magasságát és pályára állt. Na akkor érkezett nagyobb mennyiségű bors a szemembe. Amit utána természetesen még jól bele is dörzsöltem. Azért gondolom, hogy nagyon hangos voltam, mert mire már foltokban láttam, nagyon sok aggódó tekintet szegeződött rám. És még másnap is kérdezgették idegen emberek anyucitól, hogy „Jobban van már a gyerek?”.
Hű, hogy elszállt az idő, pedig még tök sok minden történt velem, de most mennem kell csicsikázni, megígérem, hogy hamarosan megírom a többi kalandomat is.