Babavárás lélekben
2013 július 25. | Szerző: dorothylevele@gmail.com
Egy nő már azelőtt anya lesz, mielőtt megfoganna a vágyott baba. Hiszen mire először megfogalmazódik a gondolat, a lelkünk már régen fel van készülve az anyaságra, és ez a felkészültség fogalmazza meg a vágyat a szívünkben és a gondolatot a fejünkben. A vágyakozás először csak apró motoszkálás a fejben, ami álmodozássá változik, és hajlamosak leszünk megállni a bababoltok kirakata előtt nézelődni, és elképzelni, hogy mennyi mindent vennénk annak a kis lénynek, aki igazából még csak a szívünkben él. A baba utáni vágy valamiért először mindig titkos, és nem csak a leendő apa előtt. Talán félünk saját magunknak is bevallani, hogy mire vágyunk, aztán ha mégis, akkor megrettenünk attól, hogy ez nem visszafordítható, hiszen egy gyereket nem csak kölcsönbe kapunk pár napra. Félünk attól, hogy a párunk nem akarja annyira, mint mi, és persze félünk attól, hogy mi lesz, ha az annyira vágyott gyermekre oly sokáig kell várni, és mégsem jön.
A félelem egészséges. Ha nem így lenne, ha nem félnénk az újtól, a változástól, talán túl könnyedén vennénk az életet, talán nem alakulna ki bennünk az felelősség, amire akkora szükség van ahhoz, hogy gyermeket vállaljunk. Szándékosan nem beszélek családról, hiszen az én szememben a család már akkor létre jött, amikor a nő és a férfi eldöntötték, hogy együtt élik le az életüket, és osztoznak mindenen: jón, rosszon, örömön, terhen, feladatokon, felelősségen.
Anyák vagyunk mind, akik gyermekre vágyunk, és hamar eljön az idő, hogy a vágy valósággá váljon. A teszten megjelenő két csík egyszerre jelent örömöt és szorongást abban a pillanatban, amikor meglátjuk. Az öröm innentől kezdve csak fokozódni fog, és abban bízunk, hogy keveset fogunk majd aggódni, de azt azért minden anyának be kell látnia, hogy a következő 20 év nem lesz teljesen aggódástól mentes. Az egyensúlyt mégis meg kell találni, és ha ez egyedül nem megy, segítséget kell kérni, és el kell fogadni azt, hogy attól vagyunk erősek, hogy erre képesek vagyunk. A segítség lehet egy kedves barátnő, egy másik kismama, akivel tapasztalatokat lehet cserélni, de akár mi is segíthetünk ezzel a néhány apró ötlettel arra, hogy hogyan lazítsunk néha, és töltsük fel a lelkünket.
Nagy kérdés, hogy mikor osszuk meg az örömünket a környezetünkkel. Igazából ez mindig a szülőkre van bízva, de talán egy tanácsot érdemes megfogadni: sajnos tudjuk, és elkerülhetetlen, de a terhességek egy része nagyon korai szakaszban megszakad. Ez ellen nincs mit tenni, a természet dönti el, hogy hogyan alakul, ezért egy pici türelemmel érdemes lenni addig, amíg az orvos meg nem állapítja a várandósságot, és azt, hogy a baba a megfelelő helyen fejlődik, és dobog a pici szíve. Ettől mi anyák is megnyugszunk, és a nagyszülők is büszkén hirdethetik, hogy nagyszülők lesznek.
Innentől viszont elkezdődik az, amire lélekben talán jobban fel kell készülni, mint magára a babára. Anyák vagyunk, és egy anya ösztönlény. A mi gyermekünkről van szó, tehát mi tudjuk azt, hogy mi a legjobb nekünk és a babánknak. A környezetünk ugyanezt gondolja saját magáról, főleg azok, akik már átélték a kismamaságot, ezért lépten-nyomon kapunk majd tanácsot mindenkitől, és a várandósságunk alatt mi biztosan nem lehetünk elég okosak és tapasztaltak. Sajnos a tanácsok utasítások vagy dorgálások formájában is érkeznek egy-egy jószándékú rokontól vagy ismerőstől, ezért kell egy kis lélekerősítő edzés, mielőtt összetalálkozunk velük.
Meg kell tanulnunk szűrni az információt, és megkeményíteni a lelkünket, ami ilyenkor sokkal érzékenyebb, mint bárkié. Az ösztöneink pontosan megmondják, hogy mit kell tennünk, ezért a tanácsokat maximum meghallgatnunk érdemes, azután eldöntjük, hogy mit kezdünk vele. Viszont soha, egyetlen alkalommal sem szabad hagynunk, hogy az ismerősök (és sajnos sokszor ismeretlenek is) kioktassanak, vagy úgy mondjanak véleményt, hogy mi azt nem kértük, vagy nem fér bele a hangnem, hiszen mi sem engedjük meg magunknak. Elérkezett az ideje annak, hogy saját magunkat és a családunkat helyezzük az első helyre, és már ne érdekeljen annyira, hogy megsértődik-e a szomszéd.
El fog fáradni a testünk. És el fog fáradni a lelkünk is. A mai világban mi anyák is dolgozni járunk, még akkor is, amikor a gyermekünket várjuk. A testünk nagyobb megterhelésnek van kitéve, délutánra elfogynak az energiáink, a munkahelyi dolgok kimerítik a lelket, muszáj valahogy feltöltődni. Kell az energia a testnek, hogy megfelelő fészket biztosítson gyermekünknek, és erőt nekünk, és kell az energia a léleknek, hogy a várandósság minden pillanatát olyan örömmel éljük meg, ahogyan az jár nekünk. Mert ez bizony jár nekünk.
A feltöltődéshez nincs szükség hosszú napokra vagy hetekre, és nincs szükség hatalmas összegekre sem. Szükség van viszont egy-egy nyugodt estére, a gyermekünk apjára, egy finom teára, néhány gyertyára, kellemes zenére, egy jó könyvre, kanapéra, a kényelmes cipőnkre, egy meleg kardigánra vagy kabátra, fényképezőgépre, a kutya pórázára, termoszra, egy kád meleg vízre, illóolajokra, finom szappanra, és bármire, ami egy kis lazításhoz kellhet. Persze ezekre nem lesz szükségünk egyszerre, de egy-egy nehezebb nap vagy erőszakos rokoni megnyilvánulás után fel kell töltenünk a lelkünket. A recept egyszerű, csak meg kell fogadni, és néha időt szánni rá, egymásra, magunkra. Legyen ez a feltöltődés a lelkünk eledele, és vonjuk bele gyermekünk apját is, hiszen együtt még kellemesebb.
Húzzunk cipőt, kabátot, fogjuk a kutyát, egy termoszban teát, és sétáljunk egy nagyot. Közben tudatosan űzzünk el minden negatív gondolatot a fejünkből, és koncentráljunk egymásra, a babánkra, nosztalgiázzunk, vagy próbáljuk meg elképzelni, milyen lesz majd ugyanez a séta, ha már a babánkat is visszük magunkkal. Hazaérve melegedjünk fel, és ne kapcsoljuk be a tévét, figyeljünk csak egymásra, magunkra.
Legyen néha lusta esténk. Rendeljük valami finomat vacsorára, gyújtsunk meg néhány gyertyát, vagy párologtassunk illóolajat, szóljon valami halk zene. Ez is tökéletes idő egy jó beszélgetésre, de ha csak a zenét akarjuk élvezni, vagy egymás mellett könyvet, újságot olvasni, az is remek lehetőség feltankolni.
Lazuljunk a kádban. Egy zűrösebb nap után hazaérve fordítsunk időt magunkra és a babánkra. Egy teli kád meleg víz, néhány illatos gyertya, és egy fél óra pihenés a finom meleg vízben csodákra képes. Ellazít, kikapcsol, feltölt.
A lazítós ötletek végtelenek, de a lelki felkészülés nem csak ebből áll. Tudom, hogy manapság a legtöbb nő önálló és erős, de babavárásnak kell, hogy legyen olyan időszaka, amikor már a baba érkezésére és az együttélésre készülünk. Nem szabad végig dolgozni, az utolsó 2-3 hónapot érdemes azzal tölteni, hogy berendezzük a gyerekszobát, beszerezzük a kellékeket, és megpróbáljuk elképzelni, milyen lesz majd, ha egy apró jövevény is velünk ébred minden reggel. Hagyni kell időt magunknak és a gyermek apjának is erre, hiszen nem véletlenül hívják a várandósságot „babavárásnak” is. Jelentősége van az elnevezésnek, nem véletlenül.
A babaszoba elkészült, a pakkunk összecsomagolva, a nevet kiválasztottuk, a rokonokat túléltük, és természetesen minden rendben zajlott az elmúlt kilenc hónapban. És mi még mindig várunk. De már nem sokáig, hiszen az a csoda, amire úgy vigyáztunk az apával együtt, hamarosan megszületik, és mi hivatalosan is szülőkké válunk. De ez a várakozás már igen rövid, ezért nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy magára a szülésre is ráhangolódjunk egy picit.
Lazítsunk, meditáljunk, engedjünk el minden negatív dolgot, és mosolyogjunk. Mert hamarosan kezünkben tarthatjuk majd őt, akire úgy vágytunk.
Babavárás lélekben
2013 május 24. | Szerző: dorothylevele@gmail.com
Egy nő már azelőtt anya lesz, mielőtt megfoganna a vágyott baba. Hiszen mire először megfogalmazódik a gondolat, a lelkünk már régen fel van készülve az anyaságra, és ez a felkészültség fogalmazza meg a vágyat a szívünkben és a gondolatot a fejünkben. A vágyakozás először csak apró motoszkálás a fejben, ami álmodozássá változik, és hajlamosak leszünk megállni a bababoltok kirakata előtt nézelődni, és elképzelni, hogy mennyi mindent vennénk annak a kis lénynek, aki igazából még csak a szívünkben él. A baba utáni vágy valamiért először mindig titkos, és nem csak a leendő apa előtt. Talán félünk saját magunknak is bevallani, hogy mire vágyunk, aztán ha mégis, akkor megrettenünk attól, hogy ez nem visszafordítható, hiszen egy gyereket nem csak kölcsönbe kapunk pár napra. Félünk attól, hogy a párunk nem akarja annyira, mint mi, és persze félünk attól, hogy mi lesz, ha az annyira vágyott gyermekre oly sokáig kell várni, és mégsem jön.
A félelem egészséges. Ha nem így lenne, ha nem félnénk az újtól, a változástól, talán túl könnyedén vennénk az életet, talán nem alakulna ki bennünk az felelősség, amire akkora szükség van ahhoz, hogy gyermeket vállaljunk. Szándékosan nem beszélek családról, hiszen az én szememben a család már akkor létre jött, amikor a nő és a férfi eldöntötték, hogy együtt élik le az életüket, és osztoznak mindenen: jón, rosszon, örömön, terhen, feladatokon, felelősségen.
Anyák vagyunk mind, akik gyermekre vágyunk, és hamar eljön az idő, hogy a vágy valósággá váljon. A teszten megjelenő két csík egyszerre jelent örömöt és szorongást abban a pillanatban, amikor meglátjuk. Az öröm innentől kezdve csak fokozódni fog, és abban bízunk, hogy keveset fogunk majd aggódni, de azt azért minden anyának be kell látnia, hogy a következő 20 év nem lesz teljesen aggódástól mentes. Az egyensúlyt mégis meg kell találni, és ha ez egyedül nem megy, segítséget kell kérni, és el kell fogadni azt, hogy attól vagyunk erősek, hogy erre képesek vagyunk. A segítség lehet egy kedves barátnő, egy másik kismama, akivel tapasztalatokat lehet cserélni, de akár mi is segíthetünk ezzel a néhány apró ötlettel arra, hogy hogyan lazítsunk néha, és töltsük fel a lelkünket.
Nagy kérdés, hogy mikor osszuk meg az örömünket a környezetünkkel. Igazából ez mindig a szülőkre van bízva, de talán egy tanácsot érdemes megfogadni: sajnos tudjuk, és elkerülhetetlen, de a terhességek egy része nagyon korai szakaszban megszakad. Ez ellen nincs mit tenni, a természet dönti el, hogy hogyan alakul, ezért egy pici türelemmel érdemes lenni addig, amíg az orvos meg nem állapítja a várandósságot, és azt, hogy a baba a megfelelő helyen fejlődik, és dobog a pici szíve. Ettől mi anyák is megnyugszunk, és a nagyszülők is büszkén hirdethetik, hogy nagyszülők lesznek.
Innentől viszont elkezdődik az, amire lélekben talán jobban fel kell készülni, mint magára a babára. Anyák vagyunk, és egy anya ösztönlény. A mi gyermekünkről van szó, tehát mi tudjuk azt, hogy mi a legjobb nekünk és a babánknak. A környezetünk ugyanezt gondolja saját magáról, főleg azok, akik már átélték a kismamaságot, ezért lépten-nyomon kapunk majd tanácsot mindenkitől, és a várandósságunk alatt mi biztosan nem lehetünk elég okosak és tapasztaltak. Sajnos a tanácsok utasítások vagy dorgálások formájában is érkeznek egy-egy jószándékú rokontól vagy ismerőstől, ezért kell egy kis lélekerősítő edzés, mielőtt összetalálkozunk velük.
Meg kell tanulnunk szűrni az információt, és megkeményíteni a lelkünket, ami ilyenkor sokkal érzékenyebb, mint bárkié. Az ösztöneink pontosan megmondják, hogy mit kell tennünk, ezért a tanácsokat maximum meghallgatnunk érdemes, azután eldöntjük, hogy mit kezdünk vele. Viszont soha, egyetlen alkalommal sem szabad hagynunk, hogy az ismerősök (és sajnos sokszor ismeretlenek is) kioktassanak, vagy úgy mondjanak véleményt, hogy mi azt nem kértük, vagy nem fér bele a hangnem, hiszen mi sem engedjük meg magunknak. Elérkezett az ideje annak, hogy saját magunkat és a családunkat helyezzük az első helyre, és már ne érdekeljen annyira, hogy megsértődik-e a szomszéd.
El fog fáradni a testünk. És el fog fáradni a lelkünk is. A mai világban mi anyák is dolgozni járunk, még akkor is, amikor a gyermekünket várjuk. A testünk nagyobb megterhelésnek van kitéve, délutánra elfogynak az energiáink, a munkahelyi dolgok kimerítik a lelket, muszáj valahogy feltöltődni. Kell az energia a testnek, hogy megfelelő fészket biztosítson gyermekünknek, és erőt nekünk, és kell az energia a léleknek, hogy a várandósság minden pillanatát olyan örömmel éljük meg, ahogyan az jár nekünk. Mert ez bizony jár nekünk.
A feltöltődéshez nincs szükség hosszú napokra vagy hetekre, és nincs szükség hatalmas összegekre sem. Szükség van viszont egy-egy nyugodt estére, a gyermekünk apjára, egy finom teára, néhány gyertyára, kellemes zenére, egy jó könyvre, kanapéra, a kényelmes cipőnkre, egy meleg kardigánra vagy kabátra, fényképezőgépre, a kutya pórázára, termoszra, egy kád meleg vízre, illóolajokra, finom szappanra, és bármire, ami egy kis lazításhoz kellhet. Persze ezekre nem lesz szükségünk egyszerre, de egy-egy nehezebb nap vagy erőszakos rokoni megnyilvánulás után fel kell töltenünk a lelkünket. A recept egyszerű, csak meg kell fogadni, és néha időt szánni rá, egymásra, magunkra. Legyen ez a feltöltődés a lelkünk eledele, és vonjuk bele gyermekünk apját is, hiszen együtt még kellemesebb.
Húzzunk cipőt, kabátot, fogjuk a kutyát, egy termoszban teát, és sétáljunk egy nagyot. Közben tudatosan űzzünk el minden negatív gondolatot a fejünkből, és koncentráljunk egymásra, a babánkra, nosztalgiázzunk, vagy próbáljuk meg elképzelni, milyen lesz majd ugyanez a séta, ha már a babánkat is visszük magunkkal. Hazaérve melegedjünk fel, és ne kapcsoljuk be a tévét, figyeljünk csak egymásra, magunkra.
Legyen néha lusta esténk. Rendeljük valami finomat vacsorára, gyújtsunk meg néhány gyertyát, vagy párologtassunk illóolajat, szóljon valami halk zene. Ez is tökéletes idő egy jó beszélgetésre, de ha csak a zenét akarjuk élvezni, vagy egymás mellett könyvet, újságot olvasni, az is remek lehetőség feltankolni.
Lazuljunk a kádban. Egy zűrösebb nap után hazaérve fordítsunk időt magunkra és a babánkra. Egy teli kád meleg víz, néhány illatos gyertya, és egy fél óra pihenés a finom meleg vízben csodákra képes. Ellazít, kikapcsol, feltölt.
A lazítós ötletek végtelenek, de a lelki felkészülés nem csak ebből áll. Tudom, hogy manapság a legtöbb nő önálló és erős, de babavárásnak kell, hogy legyen olyan időszaka, amikor már a baba érkezésére és az együttélésre készülünk. Nem szabad végig dolgozni, az utolsó 2-3 hónapot érdemes azzal tölteni, hogy berendezzük a gyerekszobát, beszerezzük a kellékeket, és megpróbáljuk elképzelni, milyen lesz majd, ha egy apró jövevény is velünk ébred minden reggel. Hagyni kell időt magunknak és a gyermek apjának is erre, hiszen nem véletlenül hívják a várandósságot „babavárásnak” is. Jelentősége van az elnevezésnek, nem véletlenül.
A babaszoba elkészült, a pakkunk összecsomagolva, a nevet kiválasztottuk, a rokonokat túléltük, és természetesen minden rendben zajlott az elmúlt kilenc hónapban. És mi még mindig várunk. De már nem sokáig, hiszen az a csoda, amire úgy vigyáztunk az apával együtt, hamarosan megszületik, és mi hivatalosan is szülőkké válunk. De ez a várakozás már igen rövid, ezért nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy magára a szülésre is ráhangolódjunk egy picit.
Lazítsunk, meditáljunk, engedjünk el minden negatív dolgot, és mosolyogjunk. Mert hamarosan kezünkben tarthatjuk majd őt, akire úgy vágytunk.
Szülés utáni depresszió… mítosz vagy valóság?
2013 szeptember 5. | Szerző: dorothylevele@gmail.com
Tudom, hogy mostanában más szelek fújnak, a nők többsége a harmincas éveinek derekán vállalnak első babát és talán érettebbnek, felnőttebbnek, érzelmileg és egzisztenciálisan is kiegyensúlyozottabbnak látszanak. Az én estem nem ilyen volt. Mindössze 24 éves voltam, nem volt saját lakásunk, nem voltunk összeházasodva, a vállalkozásunkban jöttek a bukfencek, és sorolhatnám még tovább is, de nem ez a lényeg. Azt viszont tudom, főleg a mostani eszemmel, hogy egy 24 éves nőnek, akinek nincsenek igazán korlátai és nem is tervezett még gyereket, annak bizony komoly megpróbáltatást jelent egy kisbaba érkezése. Engem is magával rántott a depresszió, de erre már csak akkor jöttem rá, amikor túl voltam rajta és el tudtam magyarázni, hogy mi is volt a bajom.
A kisbaba jövetele, egy teljesen új időszámítás kezdetét jelenti. Ez tény. Már semmi nem lesz úgy, ahogy régen volt, nem feltétlen magunk irányítjuk az életünket, mert ott lesz az a pici baba, aki mindent megváltoztat. Nem könnyű elfogadni, de muszáj és megéri! Nem szabad Őt hibáztatni a történtekért a változásokért. Ő minket választott szülőnek és ezt dicsőségként, kiváltságként kell felfogni. Adott feladatot bőséggel a jövőre, de ez édes teher. Minden pillanatban hálásnak kell lenni, hogy megadathatott a csoda, hogy anya lessek. Van, akinek ez nem adatik meg, pedig minden vagyonát, a fél karját is oda adná, hogy átélhesse ennek a szerepnek minden gyönyörűségét és minden fájdalmát.
Úgy gondolom, hogy el lehet keseredni, friss szülőként, bizonytalan jövőképpel, új szerepben, hatalmas felelősség felvállalásával, de nincs az az állapot, amiben az a megoldás, hogy a gyerekben kárt tegyek. Ha valaki olyan tüneteket tapasztal magán, hogy nem lát kiutat és mélységes teherként éli meg az első heteket, akár hónapokat és a gyereket teszi ezért felelőssé, az sürgősen forduljon szakemberhez, mert van rá segítség. Egy jó beszélgetés, egy együtt érző hozzá állás, akár egy lelki simogatás is nagyon sokat tud segíteni. Ha komolyabb a probléma, gyógyszerrel is kezelhető. Tudom, hogy nem könnyű átvészelni ezt az időszakot, de elmúlik! Ígérem! Senkit nem jó áltatni azzal, hogy egy baba érkezése nem hordoz magában komoly változásokat. Igen nehéz a kezdet, de minden kezdet nehéz. Egy új munkahelyre való beilleszkedés is nehéz és eltarthat hónapokig. A jogosítvány átvétele után a forgalomban való helytállás sem könnyű, de hozhatnék még számos példát, a lényeg az, hogy nekünk kell megbirkózni vele.